Jablotron – több mint biztonságtechnika


A magyar biztonságtechnikai piacon immár 15 éve jelenlévő Jablotron Alarms Hungária, rendszeres bemutatóinak, oktatásainak sorában is kiemelten sikeresnek volt tekinthető a domonyvölgyi Lázár Lovasparkban szervezett rendezvényük, ahová a meghívottak közül több mint 120-an jöttek el.
 



Tomas Kaska, Tóth Ferenc és Balczó Rudolf meghívott vendég


Az előadáson a cseh gyártó anyacég képviseletében a Jablotron üzletfejlesztési igaz­gatója, Tomas Kaska úr személyesen mutatta be a Jablotron új, JA-100 elnevezésű riasztórendszer termékcsaládját a megjelent érdeklődőknek. Ezt nem kis büszkeséggel tette, hiszen a rendszer számtalan olyan újdonságot és nem kevés perifériát tartalmaz, melyeknek köszönhetően a Jablotron központokat ismerő és telepítő szakemberek az eddigieknél is nagyobb kényelmet és biztonságot ajánlhatnak megrendelőiknek. Az angol nyelvű előadást Matkó Csaba, a Jablotron Alarms Hun­gária Kft. kereskedelmi igazgatója szaksze­rűen tolmácsolta. Azokon a pontokon, ahol a műszaki részletek pontosítása különös fontossággal bírt, Tóth Ferenc a cég műszaki igazgatója segített megértetni a vendégeknek a részleteket.

■ Rátérve immár a részletekre Kaska úr kiemelte, hogy a JA-100 a kezelés forradalmát valósítja meg. Nem várja el a felhasználótól a riasztó alapos ismeretét, hanem egyszerű kezelhetőséget kínál. Figyelembe veszi az egyedi igényeket, így a kezelőegység szegmensekből épül fel, a tényleges védelmi elvárásoknak megfelelően. Egyetlen gombnyomással kapcsolható be a kívánt partíció, a jól áttekinthető kezelőegységen, a menük, vagy billentyű­kom­binációk alaposabb ismerete nélkül. A JA-100 rendszer teljes körű védelmet biztosít; a személyes biztonságról éppúgy gondoskodik, mint a betörés- vagy tűzjelzésről, miközben házvezérlési funkciókat is ellát. A rendszerrel egyszobás lakások éppúgy megvédhetők, mint kiterjedt ipari komplexumok, miközben a használata ugyan­olyan egyszerű marad.
 


 



Feladatnak megfelelően bővíthető kezelőbillentyűzet


Kültéri, buszos, akkumulátoros hang-fényjelző



■ Ezeket a látszólag összeférhetetlen követelményeket sikerrel és egyidejűleg elégíti ki a Jablotron szabadalmaztatott vezérlési rendszere, mely nem korlátozódik csak a vezérlőeszközökre, hanem a rendszer teljes architektúráját érinti. A rendelkezésre álló eszközök választéka, olyan előremutató ugyanakkor időtálló keverékét alkotja a lehetőségeknek, melyek hosszú távon oldják meg a felhasználók biztonság iránti igényét. Ilyen a személyre szabható moduláris rendszer, az adatbusz-alapú vezetékes, az új vezeték nélküli adatátvitel, valamint a számos kommunikációs lehetőség, melyen át a központ elérhető, illetve a felhasználó tájékozódhat a rendszer állapotáról.

■ Az előadásból kiderült, a Jablotron a 100-as rendszer tervezése során az EN 50131 szabvány Grade 2 fokozatának való megfelelő­séget tartotta szem előtt. Az adatátvitel mind a vezetékes, mind a vezeték nélküli eszközöknél a Jablotron által kifejlesztett egyedi, dinamikus protokollon keresztül zajlik, rádiós eszközöknél a szabványos 868 MHz-es frekvencián.

■ A vezeték nélküli eszközök alaphelyzetben is pár száz méter távolságig üzembiztosan működnek, de hatótávolságuk korlátozott rálátás esetén az adatbusz meghosszabbításával, illetve jelismétlővel jelentősen megnövelhető. Ily módon a rendszer nem csak a beltér és a határvonalak védelmére alkalmas, hanem megfelelő kültéri eszközök használatával, akár 300 méteres sugarú körben ki is terjeszthető.

■ A nap folyamán megismerhették az érdeklődők a JK-101 alapmodellt, mely 50 vezetékes vagy vezeték nélküli eszköz fogadására alkalmas, 6 partíciót és 8 programozható kimenetet tartalmaz. És hallhattak a nagyobbik test­vérről, a JK-106 központról amely 120 eszköz csatlakoztatására képes, 15 partíciót és 32 prog­ramozható kimenetet tartalmaz.

■ Mindkét központtípus beépített GSM/GPRS modult is tartalmaz, melyen keresztül a jogosult felhasználók érhetik el a rendszert vezérlési, programozási, felügyeleti célból, például távirányítással kinyithatják a kertkaput vagy a garázsajtót.

■ A rendszer a vagyonvédelemben szokásos érzékelőtípusokat tartalmazza, de gázszivárgás- és vízszintérzékelők is kérhetők, beleértve azt a különleges fényképezőgéppel kiegészített PIR érzékelőt is, mely a vizuális riasztás-hitelesítés nélkülözhetetlen eszköze.

■ A JA-100 a felhasználók és telepítők számára a MyJablotron webes ügyfélkapun keresztül is elérhető, mely a mostanában népszerű felhőalapú alkalmazások Jablotron megfelelője. Az okostelefonnal rendelkező felhasználóknak (a rendszer regisztrációját követően) csak le kell tölteni az ingyenes MyJablotron alkalmazást a Google Play vagy Apple Store tárhelyekről, és máris vezérelhetik központjukat, böngészhetik az eseménynaplót vagy tallózhatják a PIR-kamerája által készített képeket.
 

 

 



Nagy gombok, nagy kijelző – helyhez kötött GSM telefon vészjelző gombbal


EYE-02, az Ön távoli füle és szeme

 


■ Röviden olyan kiegészítő – és egyre szélesebb körű igényt kielégítő – termékek is bemutatásra kerültek, amelyek szeretteink védelmét szolgálják, hiszen a család biztonsága mindig is központi szerepet töltött be a Jablotron mérnökeinek a gondolkodásában. ilyen fejlesztéseik a Tiny bébi monitor és a Granny segélyhívó telefon.

■ A Jablotron Tiny bébi monitor nem egy szok­ványos gyermekőrző, digitális képátvitele segítségével nem csak a gyermek hangját továbbítja, hanem kristálytiszta képet is szolgáltat a készülék 150 méteres, vezeték nélküli hatótávolságában. A kitűnő felbontású kamera beépített, nagy fényerejű LED-et is tartalmaz, mely max. 4,5 méter távolságban világítja be a helyiséget. Így a vevőegység 2,4”-os képernyőjén tisztán látható a békésen szuszogó gyermek.

■ Használatát Kaska úr minden olyan felhasználó számára javasolja akinek megnyugvást jelent, ha egyik szemét folyamatosan gyermekén tarthatja, miközben a másik szobában megszokott életét éli.

■ A Jablotron Granny segélyhívó telefon nem más, mint egy fixen telepített mobilkészülék, melynek nagyméretű LCD kijelzője, és nagy nyomógombjai segítik az idősebb, vagy látásukban, mozgásukban korlátozott személyeket a kommunikáció során. A nagyobb odafigyelést igénylők számára jelent könnyebbséget a telefonba épített vezeték nélküli vevő és a hozzá rádiós úton kapcsolódó, karra csatolható, vagy nyakba akasztható segélyhívó nyomógomb. Baj esetén csak meg kell nyomni az amúgy is kéznél levő segélyhívó nyomógombot és a telefon azonnal kapcsolatba lép a megfelelő, intézkedésre képes címzettel, felhívva őt, vagy szöveges üzenetet küldve számára. A vevőegységnek köszönhetően nem csak a segélyhívó nyomógomb, hanem a Jablotron füstérzékelője és fali segélyhívó nyomógombja is vezeték nélkül csatlakoztatható a telefonhoz.

■ Az előadás végén még pár szó esett az EYE-02 GSM kameráról amely egyben egy gyorsan telepíthető, kompakt biztonsági rendszer 5 beépített érzékelővel, GSM kamerával, további beltéri és kültéri vezeték nélküli érzékelők csatlakoztatási lehetőségével. Az EYE-02 kamera tulajdonképpen egy 20 zónás zanzásított OASiS riasztóközpont. Az OASiS rendszer a Jablotron „zászlóshajója”, mely a JA-100 megjelenéséig a legtöbb szolgáltatást nyújtó rendszer volt. Az EYE-02 kamera riasztás esetén azonnali képi információt szolgáltat a felhasználók vagy az RFK operátora számára, lehetővé téve a riasztási helyzet valós megítélését, ami a beavatkozás alapvető feltétele. A kamera távolról is elérhető mind a számítógépet, mind az okostelefont használó felhasználók számára. Az erre a célra szolgáló Jablotool alkalmazás a Google Play vagy Apple Store tárhelyekről ingyenesen tölthető le. Az alkalmazással lehetővé válik a kamera vezérlése, az eseménynapló böngészése és a kamera által készített képek tallózása. Minimális térítési díj ellenében a honlapon további szolgáltatások is előfizethetők, mint például a rendszeres életjel küldése, SMS vagy MMS üzenetek küldése a Jablotool szerverről és általánosságban a kamera beállításainak és az eseménynapló tartalmának a Jablotool szerveren történő tárolása.

■ A kamera már többször bizonyította kiváló képességeit változatos védelmi feladatoknál: illegális szemétlerakás megakadályozására, vadorzás felderítésére, méhkasok védelmére, takarmányok lopás elleni védelmére. Alkalmaz­ható minden olyan helyen, amely nehezen megközelíthető és nincs kiépített infrastruktúra sem.

■ Az előadás zárásaként Kaska úr elmondta, hogy a Jablotron cég filozófiája az összetett, sokoldalúan alkalmazható, hiánypótló eszközök tervezése és gyártása, nem csak egy­sze­rűen behatolásjelző-központok létrehozása. Az elhangzottak alapján elmondható, hogy jó úton járnak.

 

Katalógusok ismertetők letöltése itt

Самая качественная в округе гидроизоляция подвала